Tobzódunk a muskotályfélékben, van hamburgi, mátrai, téli, pölöskei, piros, fekete, lunel, ottonel, Kozma Pálné, Mathiász Jánosné, Szauter Gusztávné, és még sorolhatnánk.

De vajon melyik az igazi?

Mondják, hogy a lunel az, minden muskotály ősanyja. Hogy a franciákhoz mi módon került, nem tudja senki, mindenesetre tudtak élni a lehetőséggel: Frontignan és Lunel környékén páratlanul szép borokat szűrnek belőle.

Azért mi sem panaszkodhatunk. Tokajba is jutott belőle, állítólag a muscat lunel (sárgamuskotály) volt az első, nektárt csepegtető vessző Hegyalján.

Somlón hasonlóan jól érzi magát. A fagyot nem, a szárazságot viszont zokszó nélkül tűri. Míg a tokaji aszúkban a szentlélek szerepét játssza, Somlón inkább szárazborként jelenik meg.

Györgykovács Imre szortimentjében mindig is fontos szerepet játszott. De hogy a 2018-as forró évjáratból hogy tudott ilyen hűvös karakterű sárgamuskotályt kikalapálni, az maradjon az ő titka.

Kifinomult, elegáns, hűvös illat, semmi túlzó parfüm, már itt is az ásvány dominál, csak utána köszön be a rózsa. Aztán szőlő és fehér húsú őszibarack. Gazdag, rétegzett, puha struktúra, amit a cizellált savak kariatidaként tartanak meg.

Az íznek íve van. Virág, gyümölcs, ásványosság, lecsengésében finoman sós, de keretezi a rózsa és a szőlő direkt aromavilága. Légies a test, olvad a nyelven, ettől és a szavakba nem önthető tisztaságtól, hülyén hangzik, tudom, de mégis: spirituális élmény.

Összesen 489 palack készült belőle. 

Györgykovács forever.

4950 forintért vettem a Bortársaságnál.

Fotók: gusto.hu