A legszebb gyöngyözőbort Tokajban készítik

2018. 11. 17., 11:27
Buborékláz
4159
By

Egyszer már megénekeltem Alkonyi László Kaláka pincészetét, most megint belekóstoltam, és kettéállt a fülem.

Amit a borról tudok, azt mind Alkonyi Lászlótól, az egykori Borbarát magazin főszerkesztőjétől tanultam. A lap szerkesztőjeként sok közös kalandban volt részünk, aztán elváltak útjaink.

Amikor a magazin megszűnt, Alkonyinak sikerült valóra váltania az álmát. Tokaj elkötelezett trubadúrjaként Kaláka néven birtokot épített legkedvesebb borvidékén, azon belül is Tállyán.

Borkészítési filozófiáját így ültette át a gyakorlatba. A Bortársaság összefoglalóját idézem: 

"A pincét fémjelző 'tornyozott' erjesztés, a rétegelt szüretet lekövetve zajlik. A kis létszám és a gondos válogatás eredményeként, naponta maximum 1-200 liter must kerül a pincébe, amit dűlőnként szeparálva, korábbi szüreti napok már erjedő mustjára 'tornyoznak'. Így a folyamatos cukor utánpótlás miatt az erjedés vontatottabb, a végeredmény pedig komplexebb lesz.

A dűlős borokat jellemzően színmust adja, a 100 éves kossutpréssel préselt présfrakciókból pedig a pince alap házasításai készülnek, akár 20 szoros tornyozott erjesztés mellett. A borok segédanyagok nélkül készülnek, spontán erjednek, a Patócs kivételével mind acéltartályokban, majd rövid érlelést követően, alacsony kénszint mellett kerülnek palackba."

Én most csak a birtok gyöngyözőboráról szeretnék beszélni. Mert olyan nagy élmény, hogy külön jegyzetet érdemel.

A Csepkét a dűlős tételek feszesebb présfrakcióiból házasította Alkonyi, aztán buborékosította. A pincészet alapboráról van szó, de ez nem azt jelenti, hogy karakterben, ízélményben szegényebb volna, mint a többi tétel.

A maga műfajában egyedülálló az eleganciája, kifinomultsága. Illatában őszibarack, fehér ibolya, birsalma, körte, alma, minden szippantáskor más-más sorrendben.

Ízben a gyümölcsösség van felül, mögötte az ásványosság is ott dorombol.

Puha a korty, csupa krémesség, de ugyanakkor élénk, üdítő, friss savak vezetik az ízt: alma, körte, barack, birs.

Bár "csak" gyöngyözőbor, mégis pezsgőélmény.