A disznó nem alkuszik

2017. 09. 17., 13:08
Étel és irodalom
1950

Petri György receptversei

Kedvcsinálónak egy szinte Örkény tollára méltó rémperces. Petri György levelet írt a Magyar Konyha című gasztronómiai szaklapnak, mely így szól:

"Tisztelt Szerkesztőség!

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Petri György Kossuth-díjas költő vagyok. Ezenkívül amatőr szakács és hűséges olvasójuk.

Mármost az a helyzet, hogy jelenleg szakácskönyvemen dolgozom, és mivel a kulináris érdeklődésű közönség lehet, hogy a nevemet sem hallotta, ezért nekem jól jönne egy kis szakácsi ismertség, amihez nagyban hozzájárulna, ha Önök bemutatnának engem.

Végül is Tandori kollégámat már bemutatták – igaz, hogy ő verébszakács, ami elég meghökkentő –, én meg emberszakács, de igyekszem, és igen tág baráti köröm méltányol: sokan jönnek hozzám ebédre, vacsorára, sőt, sokszor kérnek föl engem főszakácsnak komolyabb ünnepi alkalmakra. Hát erről ennyit. Nagy örömömre szolgálna, ha fölkelne érdeklődésük irántam.”

Mindez legfeljebb groteszk lenne, ám a keltezés erősen megdobja, úgyszólván megpörgeti a történetet. A dátum ugyanis 2000. július 17. És tudjuk, Petri György már július 16-án meghalt.

De a legmeghökkentőbb mégis inkább az a tény, hogy Petri egy szakácskönyvön dolgozott, és hogy ez nem volt kósza ötlet azt a levélen kívül egy interjú is alátámaszthatja, mely 2000 januárjában jelent meg, azaz fél évvel halála előtt:

„Van egy időszak – hosszabb vagy rövidebb, a kemoterápia sikerétől függően – amikor nagyon felfokozódik az ember életélvező képessége. Tele vagyok tervekkel, szeretek utazni, imádom egy étel vagy ital ízét, idegen tájak látványát. Becslésem szerint egy és három év közt van a még várható élettartamom. Ebbe igyekszem is mindent belesűríteni: írni egy kötet verset meg egy szakácskönyvet.”

Az irodalmi mindenevő

Mindamellett az, hogy más műfajban is kipróbálja magát, már voltaképpen legifjabb korától törekvése volt. Szerfölött árulkodó az első verseskötete fülszövege:

„Két erős törekvés élt bennem gyerekkoromtól fogva: az, hogy költő akarok lenni és az, hogy semmiképpen sem akarok csak költő lenni.” Ez élete végéig elkísérte, de siker nemigen koronázta. Petri írt pár filozófiai esszét, egy időben terve volt, hogy kidolgoz egy átfogó líraelméletet, belefogott a regényírásba is; Forgách Andrással közösen írt egy azóta (méltán) elfelejtett drámát; hagyatékában fellelhető pár töredék egy Csáth Gézáról szóló színdarabból.

Petri mindenevő volt az irodalom terén (Hegel és Kant mellett rendszeresen olvasott krimit, az utolsó időszakában verseit nagy részét is bűnregények szennylapjaira írta a kocsmában), vagy legalább is az akart lenni. Hogy nem sikerült megvalósítania terveit, arra magyarázat lehet súlyos alkoholizmusa, mely nem kedvező a rendszeres munka számára. Mondhatnánk ellenpéldának Krúdyt, aki legalább olyan serényen mozgatta a poharakat, mint Petri, de Krúdy ebből és kizárólag ebből élt, míg Petri nem az irodalmi munkából tartotta el magát, erre a Kádár-rendszerben, önmaga által betiltott szerzőként nem is volt lehetősége. Ugyanakkor komoly külföldi ösztöndíjakat kapott, és később, a rendszerváltás után, anyagilag is elismerték. Ekkor kezdett el komolyabban főzni. 

Az undor receptjei

A szakácskönyv – tág értelemben –  ugyancsak egy irodalmi zsáner, és Petrit a szakácskönyvek stílusa, jellegzetes fordulatai már igen korán foglalkoztatták. Első receptverse jó példa lehet erre. A konyhafőnök ajánlata az ún. „Beutalt-ragu” receptjét adja, és a költő Örökhétfő című kötetében jelent meg, azaz meg se jelent, hiszen a könyv szamizdatban jött ki. Így indul:

Amikor majdnem színültig van már
hínárral, algával, nyaralómócsinggal
(a víz épphogy ellepje!),
megvárjuk, amíg egyenletesen,
szürkén izzik a Nap fűtőspirálja,
akkor a gyorsfőző KEMPING-patentfazékra
rákattantjuk az eget.

Nyilvánvaló, hogy a szocializmus jellegzetes SZOT-üdülőinek vendégei és maga a rendszer iránti gyűlölet ihlették a szöveget, mely nem az ínycsiklandás, hanem az undorkeltés jegyében áll. Az utolsó strófa a hányingerig csigázza az olvasót:

Tálalás előtt gondosan lemerjük
a tetején úszó hajolajat.
A tálba szűrve két evőkanál
állon érlelt borotvahabbal elkeverjük,
csípős szappant reszelünk rá gazdagon,
ízlés szerint ólomecettel
és körömfeketényi „Atléta”
lábpúderrel fűszerezzük.

Ugyanezen az elven alapul egy kéziratban maradt, Építkezés című vers, feltehetően a nyolcvanas évek elejéről, amelyben valamiféle borcsot főz a lírai Én, és eme förtelem levébe ilyen adalékok kerülnek: „némi laskára vágott ellenforradalom, egy csipet szárított szolzsenyicin”. Közben megpácolunk „diónyi fülzsírban egy evőkanál reszelt nagyimrét és egy csikkekre vágott szálasimátyást”.

Mindezek a nagyobb nyilvánosság előtt rejtve maradtak. Ám a Körülírt zuhanás című hivatalosan is terjesztett könyvben feltűnik egy vers A sertés énekeiből, mely ugyancsak „forradalmi”nak nevezhető, amolyan gasztronómiai helyzetdal. A disznó ebben nem alkuszik, és nem hajlandó elviselni, hogy megalázzák:

Csak vakargassátok nyakam.
Én nem leszek kolbász, se hurka.
– Saját belembe töltsenek?
Minden sertés átkozza meg
atyját, ki e világra kúrta.

(Reggel van, dél van, este van.
Már nem hagyom el mocskos ólam,
belé hízok jó szorosan,
csak bőrömmel rohad le rólam.)

Ez az öntudatos, a saját kis mocskos óljával azonosuló disznó már a demokratikus ellenzék egyik előfutára. Talán frivolnak vagy egyenesen gúnyosnak tűnhet e jellemzés, de maga Petri volt az, aki nem egyszer a disznóval azonosította magát – ez a négylábú költészete egyik címerállata lett. Egy 1994-ben, immár a legális Beszélőben megjelent interjúban így vall erről Tandori Dezsőnek:

„Én mellesleg a disznóval azonosítom magam. Rendkívül intelligens, és az egyetlen állat, amely igazán alkoholistává tud válni. Amerikában kipróbálták egy farmon, vodkával kezdték táplálni a disznókat, mert annak hihetetlenül nagy kalóriatartalma van, és a disznók rendes alkoholisták lettek, sivítva követelték a vodkaadagjukat.”

Tényleg hedonista?

„Azt hiszem, tragikus létezés ide, tragikus létezés oda, én alapvetően hedonista alkat vagyok, szeretem a jó ételeket, fontos nekem, hogy hideg legyen a sör” – mondta egy 1993-as interjúban. A főzésben pedig az anyagokhoz való vonzódás motívumát nevezte meg. A látványt, és annak élvezetét, befogadását: a hús, a zöldségek kiválasztását a piacon. Mindez ismét lírikus alkatáról ad hírt. Petri maga nemigen volt hedonista, ama szakácsok közé tartozott, akik maguk alig fogyasztanak főztjükből – én életemben egyszer sem láttam Petrit enni, pedig olykor megfordultam a társaságában. E téren tökéletes ellentéte a valóban hedonista Esterházynak, aki maga nem főzött, ellenben üvöltve habzsolt.

És a főzés hozta el Petri számára a részleges megbékélését a világgal. Erről több interjúban is kérdezték, a legátfogóbban így válaszolt:

„A dolog azért nem ennyire egyértelmű. Főzési mániámat és kitüntetetten a bonyolult receptek iránti vonzalmamat a világgal való elégedetlenség is motiválja. Tehát különböző anyagokból, például élőlényekből olyasmiket állí­tok elő, amik szándékuk szerint nyilvánvalóan nem szerettek volna lenni. Ennyiben a főzés agresszív és technokratikus aktus. Ezt a motivációt igazolja az is, hogy mérhetetlenül utálom a vegetáriánus, illetve újabb nevén a natúr konyhát.”

De a legfontosabb mégis az, hogy a főzés a társasági élet egyik legfőbb előmozdítója. Ebben az értelemben Petri tényleg hedonista volt, de olyan élvező, aki azt élvezi, ha általa mások élveznek. 

Hiszen: „a főzés - már amennyiben az ember ért hozzá — eredménye valami közvetlen és vitathatatlan jótétemény, jól lakatok embereket, és élvezeteket okozok nekik. Ez a költészetről vagy pláne a politikáról finoman szólva nem állítható ilyen egyértelműen.”

Ez olyan, mint Karinthy Frigyes, Nihil című híres versének művészetszemlélete:

És ha ez nem művészet: hát nem az
De akkor nem is kell művészet -
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.

Szemben a halállal, a Nihillel, Petrinek is ez lett e legfőbb törekvése. A művészetnek vége, de nincs vége az életörömnek.  Így aztán egyik utolsó, Halotti tor című receptversében önmagát tálalja fel Isten asztalán:

Személyem az öntudatomról
lefőtt, ahogy a hús a csontról:
együtt, elválva enyves lében
– tálalhatnak Istennek éppen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Vinkó József: Petri György receptversei

Bán Z. András: Pár fogás Esterházy Péter hedonista portréjához

(Megjelent a Gusto magazin 2017 / nyári számában)