Szárnyasoltár

2020. 05. 11., 15:25
Étel és irodalom
1759

Azt a néhány utcából álló viharsarkot a helyiek keresztelték el falunak. Önálló kis világ volt saját vegyesbolttal, kocsmával, templommal, meg a Szárnyasoltárral.

A Szárnyasoltár a Csibe fogadója volt a Szép utcában. Ami szépség csak akadt abban az eldugott zugban, azt Csibe mind feltálalta fehér damaszttal borított asztalain.

Volt a Csibének rendes polgári neve is, de azt az anyján meg a születési anyakönyvén kívül senki se tudta. Akik régről ismerték, azt mondták, azért ragadt rá ez a név, mert a bölcsőben nem gőgicsélt, nem is oázott, hanem csipogott, mint a naposcsibe.

Totyogós korában alig lehetett kiimádkozni a tyúkudvarból. A kamaszkorát végigrikácsolta. Amikor a férjét megismerte, burukkolt, mint a galamb, de a nevét nem vette föl. Özvegységére is Csibe maradt. Ember nem akadt a világon, aki meg tudta volna mondani a korát. Hol fiatal volt, hol öreg, hol szép, hol csúnya. 

A Csibe meg az ura a hetvenes évek derekán jelentek meg a faluban. Megvették, kicsinosították a roskadozó házat. Az elvadult kertben girbegurba csapásokat vágtak, az utakat kirakták fehér terméskőből. A baromfiudvart olyan műgonddal építették, mintha egy japán kert tervrajza lebegett volna a szemük előtt. Fűszernövényekkel ültették be a sziklakerteket. A csirkeól úgy festett, mint valami babaház.

Egy reggel olyan kakaskukorékolás hasított a levegőbe, hogy a plébánost kivéve az összes környékbeliben feltámadt a lelkiismeret-furdalás. A bűntudat nagy úr, és újabb bűnök elkövetésére sarkal. A nők ráparancsoltak férjeikre, azonnal csináljanak rendet. A férjek a kocsmában gyülekeztek. Mikor a sok-sok leküldött feles nagy egész lett, a tizenkettőből hatan nekilódultak, hogy az állati torkokra forrasszanak minden kitörni készülő hangot. A Szép utca elején se jártak még, de az orruk már szimatot fogott, és amikor Csibe beljebb invitálta őket, hirtelen mindegyikük éhes kisfiúnak érezte magát.

Az illatokkal és ízekkel megszelídített férfiak a következő napokon is Csibe elé járultak. Nem sokkal később a másik hat is odatolta a képét, néhány héten belül pedig már eljöttek a feleségek, a gyerekek, és a távolabbi utcák lakói közül is néhányan.

Csibe eleinte csak kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap izzította be az óriási kemencét. A szünnapokon szétküldte klienseinek saját kezűleg írt menüjét a postagalambokkal. Kezdetben csak ebédet készített, később azonban már esténként sem hagyhatta kialudni a kemencét.

A Szárnyasoltár híre hamar elterjedt a környező kerületekben, idővel pedig a városon túlról is érkeztek vendégek. Jöttek asztalosok, földmérők, orvosok, politikusok, tanárok, színészek, pékek, utcalányok, szakácsok, csillagászok.

A rendszerváltás is itt kezdődött. Csibe volt az első ember ebben az országban, aki azt a szót, hogy gasztronómia kimondta. Még vígan zakatoltak a teli tartályvonatok gyomrukban a sok millió liter borral a Kreml felé, mikor Csibe már talpas poharat állított a fehér abroszra. A borokról pátosz nélkül beszélt és a nevükön szólította őket.

Fináncokat meghazudtoló módszerekkel vette rá a tömegtermelés szolgálatába állított borászokat, mutassák meg neki annak az egy-két privát hordónak a tartalmát, amiket a pincék legsötétebb bugyraiban őrizgetnek. Kezdetben a borászok tagadták, hogy ilyen hordók egyáltalán léteznének.

De amikor Csibe a szájában forgatott, exportra szánt savanyú lőrét egyenesen a borász szeme közé köpte, a megtört férfiak többsége letörölte arcát, fogta a hébért és levezette az asszonyt a földalatti mennyország isten háta mögötti szögletébe. Aki nem így cselekedett, annak tényleg nem volt rejtegetnivalója.

Ha valaki először járt a Szép utcai vendéglőben, bátran rendelt, a törzsvendégek azonban kinevették, mert tudták, úgyse azt kapja, amit kért. Csibe egy szempillantással felmérte a vendéget, és már súgta-búgta, nem, kedvesem, magának most egy nagy pohár fűszeres somlói traminira van szüksége. Ahhoz pedig curryvel, kardamonnal, ánizzsal és gyömbérrel marinált gyöngytyúkot készítek. A vendégnek csak addig voltak kétségei, míg az első falatot az ajkához nem emelte.

Persze Csibe azt is nagyon jól tudta, kit mennyire lehet beavatni a misztériumokba. Azt vallotta, egyesek számára egy pohár olaszrizling többet mond minden filozófiánál. Mások előtt viszont felfedte minden tudományát.

Démokritosz volt számára a kályha, aki minden íznek külön alakot tulajdonított, aki a világot ízekre szedte, és kijelentette, ezek az alakzatok a kiterjedéssel bíró dolgok legkisebb egységei. Kisebbek, mint az atomok. És mivel a világ a kezdet kezdetén darabjaira hullt, Csibe úgy gondolta, az ő küldetése, hogy a szétszóródott darabkákat ismét egymáshoz illessze.

Démokritosz, homályosan ugyan, de arról is értekezik, hogy minden alakzatban benne rejlik az összes többi forma valamennyi tulajdonsága, tehát a keserűben éppúgy jelen van a sós, az édes, a savanyú, ahogy a négyzetben a gömb, a téglalapban a háromszög.

Ezért lehetséges, tanította Csibe, hogy egy fügén hizlalt liba ontogenezisének éppúgy szerves részét képezheti egy félszáraz, természetes maradék cukrát őrző badacsonyi szürkebarát, mint egy melegebb évjáratból származó villányi kékoportó. A lényeg, hogy az egymáshoz illő formák ismét összekapcsolódjanak, úgy, ahogy a világ keletkezésekor elrendeződtek.

Minden nap kárba vész, amit nem a szétszakadt ízek szálainak összecsomózásával töltünk, jelentette ki. Ha a kékfrankoshoz adott kacsa sosem látott narancshéjat, az még lehet bocsánatos bűn. De ha a merlot-hoz szervírozott liba torkán előzőleg nem kényszerítettünk le tizenkét szem borban párolt aszalt szilvát, csak a káoszt növeljük.

Szóval, ha rajta múlik, Csibe apránként újra összefoltozza a világot. De az ördög nem alszik. Nem tud. Így hát felcsap építési vállalkozónak, és megveszi a legnagyobb fekete terepjárót, amit csak kapni lehet az autópiacon.

Három férfi száll ki a sötétített üvegek mögül. Egyikük súlyos, égetett tölgyfahordóban hosszú éveken át érlelt cabernet-t kér a gesztenyével töltött pulykához. Másikuk zöldveltelínit rendel a piros vadkacsahúshoz és a fehér tányérhoz, hogy kilegyen a nemzeti trikolor. A harmadik (maga az ördög) félédes kékfrankost akar jégbe hűtve.

Csibe felfújja magát, pulykahangon öblöget, rikoltoz és kárál. Ekkor az, aki a kékfrankost kérte, zakója belső zsebéből elővesz egy hivatalos okmányt a földhivatal lila pecsétjével.

Abban az áll, hogy a Szép utca nem létezik, a Szárnyasoltárról és a faluról a hivatalos iratnak egyáltalán nincs tudomása. A Kálvária domb délnyugati része üres telek, most kapott helyrajzi számot.

A varázslónő leteszi tálcáját. Látszik, hogy felettük már nincs hatalma. Akik szem és fültanúi az eseménynek, évek múltán is a fejüket csóválják.

A boncolási jegyzőkönyv szerint Csibének megállt a szíve. A kórboncnok az asszony testét borító tollakról és a két szárnycsonkról mélyen hallgatott. Ha élne, Csibének ma főzőműsora lenne valamelyik kereskedelmi csatornán.

Akkor már jobb, hogy így történt.

+++

(A képek illusztrációk. Forrás: Fortepan)