Tejforraló, avagy a fenntarthatóság margójára

2021. 08. 23., 11:00
Étel és irodalom
1570

A feleségem régóta szeretett volna egy rendes tejforralót.

Rendes alatt olyat ért, amibe belefér finom gyerekkeze, hogy az odakozmált tejet szivaccsal akkurátusan kicsiszatolja belőle. A legtöbb ilyen célra szánt alkalmatosság szája ugyanis felfelé szűkül, a nem rendes tejforralót ergo nem lehet rendesen elmosogatni. 

Már hallom a népharag dörgedelmes hangját, miért nem használ a feleségem nyeles mosogatókefét. Használt, többfélét is, de valamennyi elesett az odakozmált tej elleni csatában, mivel puha sörtéjük legfeljebb kiscicák simogatására alkalmas.

Történt, hogy egy napon a feleségem rátalált álmai tejforralójára. A szája felfelé kiszélesedett, félhold alakú műanyag fogantyúja pont passzolt még fehérebb IKEA konyhabútorunkhoz, ráadásul nemhogy a feleségem keze, de még az én péklapát tenyerem is vígan belefért. 

A kis edény naponta többször teljesített szolgálatot, három-négy kávé, plusz egy-két zabpehely elkészítéséhez asszisztált. Akadt néhány extra bevetése, például vízforralás, olykor lágyra főztem benne egy szem tojást, de ettől eltekintve a nap nagy részét irigylésre méltó semmittevésben töltötte az edényszárítón. 

Hónapok óta felhőtlenül élveztük egymás társaságát, amikor egyszer csak megtörtént a baj. Egy reggel, ami pont úgy indult, mint a többi, a fehér félhold lángra kapott és a másodperc tört része alatt kutyagumivá olvadt.

(A kép nem illusztráció, hanem a szóban forgó tejforraló)

A váratlan tragédiától pánikba estem, majd a pánikot felváltotta a tehetetlen düh, és követeltem a tejforraló azonnali likvidálását. A feleségem ezzel szemben higgadtan szemügyre vette, majd egy csavarhúzó segítségével leoperálta az edényke elszenesedett végtagját.Közben korholta magát a történtekért, hogy lehetett ilyen figyelmetlen, próbálta rekonstruálni, hogyan kerülhetett a fogantyú tűzközelbe. Azzal vigasztaltam, hogy azonnal rohanok és veszek másikat, csak mondja meg, hol talált rá erre a hálátlan kis jószágra. 

Szó sem lehet róla, replikázott a feleségem. Mi, akik szelektíven gyűjtjük a szemetet, arra törekszünk, hogy az autót lecseréljük biciklire, forralt csapvizet igyunk palackozott ásványvíz helyett, mi több, ezerrel komposztálunk, és minden nap azon agyalunk, hogyan zsugoríthatnánk még kisebbre ökológiai lábnyomunkat, szóval pont mi nem tehetjük meg, hogy tovább növeljük a fémhulladékok környezetkárosító Ararát-hegyét.

Elszégyelltem magam és azonnal fölszaladtam az internetre, hogy ötleteket gyűjtsek a projekthez, avagy hogyan varázsoljunk nyelet a nyeletlen tejforralóra. A Facebookon az első poszt, ami szembejött velem, arról tudósított, hogy Greta Thunberg éppen megalapította az Iskolasztrájk az éghajlatért (Skolstrejk för klimatet) névre hallgató nemzetközi mozgalmat. Ezt intő jelnek tekintettem, és olyan lázasan kutattam a lehetséges megoldások után, mint Bruce Willis, amikor épp megmenti a bolygót a becsapódó aszteroidától.

Közben észrevettem, hogy a feleségem teraszunkon a legélesebb konyhakésünkkel lelkesen farigcsál egy fadarabot, amit smirglivel simára csiszolt, majd pirinyó facsavarral a félhold helyére erősített. A fadarab nagyjából egy hétig bírta, aztán a használattól meglazult, kiesett, de a feleségem türelmesen mindig újat farag helyette. Legutóbb keményfát használt, az már két hete kitart.

Azóta minden tejforralás közben azt remélem, bárcsak tényleg működne a pillangóhatás.

(A jegyzet először az Érdi Újság augusztus 11-i számában jelent meg.)