Éttermet nyitni a Hold és a Báthory utca sarkán, ahol az egy négyzetméterre eső gasztroszentélyek száma eleve magas, meglehetősen bevállalós történet.

Úgy tűnik, az Easy Wine csapatának azonban nem csak bátorsága, de kellő fantáziája is volt, amikor a koncepciót kitalálta. Pontosabban amikor a franchise üzletet a hazai viszonyokra adaptálta. Sikerült valami egészen újjal meglepni a budapesti közönséget.

Olyan interaktív borbár-bisztrót kalapáltak össze, ahol az elegáns környezet és a kedves-profi kiszolgálás ellenére sem kell feszengve végigülni az ebédet vagy a vacsorát.

Már csak azért sem, mert itt egyenesen arra szólítják fel a vendéget, hogy a fogásokhoz, önjelölt sommelier-ként, saját maga válasszon bort. Ráadásul automatából.

A rendszer látványos, a dizájn sem utolsó a sok üveg és fémesen csillogó borcsappal. Kábé száz, nitrogénnel védett bor van betárazva a falakban futó önkiszolgáló rendszerbe, szépen katalogizálva a könnyű fehér-vöröstől a mind testben, mind árban súlyosabb tételekig.

Az ét- és borlappal együtt plasztik kártyát is kapunk, amit behelyezünk az automata nyílásába, és már csapolhatjuk is a drágábbnál drágább borokat fél, egy, másfél decijével. Igaz, cserébe olyan tételeket kóstolhatunk meg, amiket csak kevés borbárban szokás poharazni.

Mint minden újonnan nyitott étteremben, itt is a már-már olcsónak számító ebédmenü a csali. Két fogás 2500, három fogás 3000 forint. Na de milyen két, meg három fogás!

Az ebédmenüből simán kiolvasható a séf, Nagy Attila kézjegye, aki a hagyományos magyar konyha iránti szenvedélyes elkötelezettségéről híres. A koncepció kialakításában, ha jól tudom, Vajda Pierre vett részt, aminek gyakorlati megvalósításáért Oláh Lavínia sous chef felel.

A barátommal teszteljük a helyet. Ő előételnek a sült burgonyakrémlevest választja, amihez a 2018-as Heimann Viognier-t ajánlom. Nyomkodja a gombot lelkesen, az automata meg prüszköli kifelé az utolsó cseppeket, de a palack épp kifogyott. Ami a pohárba kerül, felejtős, a felszolgáló készségesen palackot cserél és tiszta bort tölt a pohárba.

A viognier jól passzol a krémleveshez. Maga a leves jó ízű, selymes textúrájú, bár pár csepp tökmagolaj azért dobott volna még rajta.

Én a lágy kecskesajt salátát választom. Szerintem jobban jártam. Ropogós szívsaláta, cékla, dió, kekszmorzsalék és valóban elképesztően lágy, krémes, intenzív kecskesajt izgalmas ízkavalkádja. Az Oremus 2017-es Mandolás Furmintját csapolom hozzá. Szerintem alkalmazhatnának sommelier-ként, olyan jól eltaláltam.

Pihenésképpen hadd jegyezzem meg, a vendégtér az artisztikus és a trendi kreatív elegye. Az enteriőr finoman egyensúlyoz a részletekben rejlő elegancia és otthonérzetet keltő apróságok között, mint a fotelszerű székek huzata, a csilivili kaspók vagy a már-már kortárs installációnak is beillő fogaskreáció.

Barátom főétele zalai dödölle, szarvasgomba, sajtszósz. Olyan, ahogy a nagymamák nagykönyvében megvan írva. Csak a sajtszósz lehetne krémesebb, helyette cirka egy deci, olajban gazdag lében tocsog az egész cucc. Finom, finom, de az az olajos lé értelmezhetetlen ilyen mennyiségben.

Amúgy a szarvasgomba szépen érvényesül, és hagyja élni a többi ízt is. Barátom ehhez valamilyen oknál fogva vörösbort iszik, Gróf Buttler 2013-as Bikavért (Grand Superior), de ha engem kérdez, előre megmondtam volna, hogy ezek soha nem fognak találkozni.

Amikor töltök neki egy kicsit a 2011-es Tornai Somlói Szürkebarátból, bizony felcsillan a szeme.

A bort amúgy a magam fogásához, a burgonyasalátával összepasszított rántott mangalicakarajhoz vállaltam be. Egy borkereskedő ismerősöm, aki véletlenül épp arra jár, meg is jegyzi, milyen bátor vagyok.

Innen üzenem, a bor nagyon rendben van, igazi, szépen öregedő somlói, ereje teljében. Érett íze, elegáns sava és ásványokban gazdag textúrája elbír a burgonyasaláta pikáns aromáival, a mangalica szaftos húsával, finom panírjával. Win-win.

Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy a két fogás mindkét felállásban meghaladta a hasonló környezetben eddig tapasztalt ebédmenük mennyiségét. Gyakorlatilag már degeszre ettem magam, és a desszert még visszavan, amit csak azért vállalok be, mert hát mégiscsak éttermet tesztelünk.

Jól tettem. Az Easy Wine aranygaluskájáról egy Hamvas Béla kaliberű gondolkodó valószínűleg 20 oldalas esszét írna, megtűzdelve mindenféle gasztrofilozófiai és lételméleti okosságokkal. Én csak annyit mondhatok, sírtam.

Visszajövünk, nem kérdés.