Romkocsmahangulat kívül-belül.

Az Akácfa utca 47. régi, körfolyosós bérházának üveggel fedett, téliesített átriumába akkora a lazaság, hogy csak így fér be, ekkora belmagasság alá.

A körfolyosó korlátjáról folynak le a zöldek, valódi akácfa tör utat az üvegtetőn át a magasba.

Nyers téglafalak, sok kedves kis zeg meg zug, artisztikus dizájn. A hangulat mindent visz. Méretei ellenére meghitt, otthonos, hamar belakható tere van a Mazel Tov humuszbárnak, vagy hogy is nevezzem.

A street foodra, grillre, a zsidó-arab-európai konyha fúziójára kihegyezett, magát mediterrán étteremként aposztrofáló belvárosi kultúrtér legszimpatikusabb vonása a nyitottság, amit fizikailag és szellemileg is azonnal csekkol, aki betéved ide.

Márpedig betéved az egész világ. A pincér eleve angolul szólít meg, aztán amikor leveszi, hogy bennszülöttek vagyunk, szabadkozik, hogy csak rutinból, mert itt azért a külföldi túlsúly dominál.

Angol, orosz, olasz, francia, ivrit beszélgetésfoszlányokat csípünk el. Jó érzés kilépni Magyarország kicsinyes, idegengyűlölő, egyre zárkózottabb világából ebbe a befogadó, nyitott, nemzetközi térbe.

Ami hangsúlyosan magyar, az a borlap, kultúránk napos oldalának lenyomata. Impozáns a borsor. A palackárak borsosak, a mi pénztárcánknak mindenképp, de hát ez van a vendéglátásban, akárhova megyünk.

Keresem a legjobb ár-értékű bort, hamar meg is találom: a Szent György-hegyi Szászi Birtok 2017-es Olaszrizlingje nagy kedvencem. Egy pohár (1, 5 dl) 1450 forint (palackja a Bortársaságnál 1950 Ft).

Amikor megrendelem, még nem tudom, hogy minden fogáshoz remekül passzol. Új távlatokat nyithat az olaszrizling számára a keleti fűszerekben tobzódó konyha?

Előételem fűszeres, marokkói bárányraguleves csicseriborsóval és lencsével, két, papírzacskóban felszolgált pitával.

Ilyet csak akkor érdemes előételnek rendelni, ha az ember farkaséhes. Ugyanis olyan sűrű, mint egy főzelék, és rendesen laktató. Finom, korrekt.

A feleségem főétele shawarma (titkos fűszerezésű csirkecombfilé) háromféle mártogatóssal: édes, pikáns fűszerekben marinált céklakockák, tradicionális marokkói paradicsomsaláta grillezett paprikával és fűszerekkel, és tahini szósz.

Az enyém merguez, avagy 3 darab fűszeres marokkói marhakolbász ugyanazzal a háromféle mártogatóssal.

A keleti fűszerek finoman átjárják mindkét fogást, ha jól érzem, a római kömény a vezérfonal.

Megjegyzem Jeruzsálemben és Tel-Avivban mindez sokkal eredetibb, a bécsi Naschmarkt Neni étterméről nem is beszélve.

Bár az ízek és struktúrák rendben vannak, mélyebb elemzést nem nagyon igényelnek, hiszen nem akarnak másnak látszani, mint amik: könnyen értelmezhető, elfogadható minőségű, a hitvány, hétköznapi gyrososoknál és humuszbároknál korrektebb, emlékezetesebb gasztronómiai élményt nyújtó fogások.

Azt azonban nem értem, hogy miért a pitára halmozzák a csirkehúst vagy a marhakolbászt, amit aztán úgy kell kibányászni zsíros kézzel. Ez már örök rejtély marad. 

Amúgy a Mazel Tov hazai viszonylatban, a maga műfajában azt nyújtja, amit ígér, nem többet, nem kevesebbet.

Erre a Jeruzsálemi túrótorta sem cáfol rá: tésztája, feltehetően az eredeti recept alapján kuszkuszból készült, ezért olyan könnyed, és szintén az eredetinek megfelelően nem túl édes, hanem üdítően citrusos. 

Csak a hab sok a tetején, de hát ez legyen a legnagyobb bajunk manapság.

Jattal együtt ketten 13 000 forintot fizettünk. Nem sajnáltuk.