Mini volt, de sokat adott

2024. 03. 11., 11:50
Gourmet
4173

„Ma te vezetsz haza, jó?” – mondja a hölgy, miközben mindannyian próbálunk összehúzódni, hogy a Duna fölött fújó szél minél kisebb felületen találkozzon a testünkkel. „Múlt héten is te borozhattál” – próbálkozik párja, de látom rajta, érzi, nincs sok esélye. „És ezen a héten is én fogok…” – mondja kijelentő módban a nő. „…a tegnapi nap után megérdemlem.” – teszi hozzá, de ahogy nézem, erre a nyomatékosításra szükség sem lett volna. 

Ahogy közeledik a parthoz váci komp, ellépünk a korláttól. Felveszem a bukósisakomat, hogy az enyém legyen az első jármű, ami legurul a rámpán. Jönnek majd ők is, érzem, pár perc múlva ugyanúgy találkozom velük a szigetmonostori Mini SVÉT-en.

Újra együtt

Nem volt kemény a tél, sőt, hosszú sem, ennek ellenére már ki voltunk éhezve a társaságra, a finom falatokra és a minőségi nyüzsgésre. A szezont szokás szerint a Rosinante fogadó nyitja, ahol évről-évre összegyűlik szakács, borász és vendég, hogy egymás szemébe nézve nyugtázzák, van mit enni és inni az országban. A Stílusos Vidéki Éttermiség kétségkívül hívószó azoknak, akik a főváros határain kívül működő minőségi konyhákra és termelőkre kíváncsiak.

„Csak tegye ide mögém a bukósisakját, a kabátot meg emitt tudja felakasztani.” – köszöntenek közvetlenül, és nem is variálok sokáig, mert az ajtóban szívélyes házigazdaként fogadnak az illatok. Belépek, de nem jutok messzire: Szabi, a pék áll velem szemben s vele együtt a gyönyörű kovászos tésztafélék őrületes kupaca. 

„A kislányom már nagyon várja az új mesekönyvedet” - jelzem, miközben a malackát formázó, céklás baóból kezembe kapom az adagomat. A Labi, az erdő pékje zseniális, mesék és receptek együtt – Szabadfi Szabolcs megnyugtatott, készül a negyedik kötet. Maximálisan hálás vagyok, hogy megszületett a sorozata, apaként is öröm felolvasni.

Pár percen belül a gyomromat is a hála meleg érzése öntötte el: a tépett disznóhússal töltött gőzgombóc zseniális kezdés volt. Kiemelném a szószt, amiből kedves gesztusként kandikált ki a clementine édes-savas aromája.

Néha kisüt a nap

„Kis csípőset nem kérsz rá?” – köszöntött Gabko, azaz Nagy Gábor, a nagymarosi chilis. Tudtam, hogy nem viccel, ott volt mögötte az egész, bronzbarnától az okkersárga színig terjedő palettája. Szerettem volna, ha ízlelőbimbóim nem szaladnak szét ijedt csordaként, így inkább nem ütöttem fel kapszaicinnel a malacot, de egy evőeszközt a kezébe nyomva örömmel feleztem el a fogást a paprikatermelővel.

Sajnos a Visegrádi sört főző Abonyi Balázs szíves invitálását vissza kellett utasítanom, pedig märzen típusú lagert csapolt: igazi klasszikus, amit germán nyelvterületen hagyományosan márciusban készítenek. A Duna parti főzde a letisztult, németes stílusban erős – szerintem érdemes lesz hozzájuk külön is elmenni egy alapos tesztelésre.

Nem tévedtem, a kompon megfigyelt házaspár valóban ide igyekezett. Kis biccentéssel köszöntjük egymást, hisz innentől már ismerősök vagyunk. A hölgy kezében ott a rosé: levesüket óvatosan letéve kezdik a napot. Én is pont a Macok bisztró csorbáján gondolkodtam, de ahogy az elégedett arcukat nézem, nem is érdemes elodázni Macsinka séf főztjét. A fogás alapja mangalica volt, amit a zöldfűszeres és kellemesen savanykás aroma különösen izgalmassá tett. Az egri konyha amúgy is ügyelt a helyes savakra: a mustáros ponzu remek társa volt a nyúlvadasnak, amit klasszikus gancával kínáltak.

Ugyan túrógombóc is volt a kínálatukban, de úgy gondoltam, majd a Szentendrei-szigeten tevékenykedő Séf és a Kertész kínálatából választom zárásnak a csalogató citromnádas-málnás pohárkrémet, de mire a fotózás után eljutottam oda, hogy megrendeljem, rég elfogyott Gábor és Pati édessége. Úgy látszik, a vendégek nem csak a Harrer cukrászat szépségeire jártak rá – ez van, legközelebb majd sietek, mert ahogy láttam, a vajban konfitált borjúhúsuk is jól ment: a spenótos gnocchi és a turbolyás jus elsőrangúan mutatott a tányéron.

Társas örmök

Bármennyire hősködne az ember, ezt a kínálatot nem lehet végigenni csak úgy, ha párral vagy társasággal érkezünk. Nem véletlen, hogy a benti teremben és a kerti asztaloknál is nagyban ment a keresztbe kóstolás – a mellettem kammogó család csillogó szemei alapján úgy tűnt, nem veszik össze a Nomád Trakta körtés-sajtos quiche-e a Rosinante vajmártástól fénylő raviolijával.

A vendéglátó konyhától én a szilvás kacsamellre kívántam rá, amit nem csak a hibátlan teriyaki szósz dobott fel, hanem a sült gombaszelet is.

Gyengéim a belsőségek és a kevésbé népszerű húsrészek. A malacpofa hála az égnek egyre inkább elfogadott, az évekig tartó távolságtartás után sokan ráébredtek, hogy a lassú hőkezelés milyen remek állagot és gazdag ízt ad. A Páskom 1802-nél mangalicáét használták, amihez alázatosan feküdt oda a csicsóka egyszerű, de gazdag aromája.

A sült paprika nekem hívószó, így amikor szembesültem, hogy a kinézett desszertemnek már nyoma sincs, örömmel fogadtam Ruprecht László invitálását, hogy a kecskesajtos, fűszeres, paprikás ételüket is kóstoljam meg – jó döntés volt, egy málnaszörppel kiegészítve remekül zárta a délutánba nyúló ebédemet.

Lesz mit folytatni

A kávém mellől majdnem elcsábultam az Öreg ház ízei sajtjaira, de nem bírtam volna felkapaszkodni a motorra, ha tovább folytatom – így legalább marad egy cél, egy terv, hogy valamelyik tavaszi termelői piacon elcsípjem és teszteljem őket, mert nem csak a standjuk személyzete volt szuperkedves, de a termékeik is nagyon mosolyogtak rám.

A március 9-i Mini SVÉT a súlyos ételsor ellenére nem csak a kosztról szólt – ugyanilyen fontos a hangulat és az évről-évre összeverődő remek társaság. Igaz, hogy most a beszélgetéseket dominálta a Silvanus szálloda tüze, ami pár kilométerre Szigetmonostortól még nagyban tombolt a rendezvény ideje alatt, de ismét barátokkal, kollégákkal és civilben kilátogató séfekkel futhattunk össze pár jó szóra.

A virágzó fákkal együtt végre elkezdődött a szabadban evések időszaka – ugyan, ha nem sütött a nap, most még csak tizenegykét fok volt, de úgyis a jó ízekre emlékszünk vissza, nem a becipzárazott kabátokra.

Fotók: Zirig Árpád gusto.hu