Két hete nyitott az Arany Tacskó bistro a 8. kerület szívében, a Lósy Imre utcában.

A lepusztult kárpitosműhelyből nagy fantáziával átalakított étterem fogásai a legszebb békebeli családi ebédeket idézik. Az elkövető Faragó Virág, a szintén józsefvárosi Zsiga Bár „anyukája”, és férje, Vég Zoltán Ákos. Az Arany Tacskó megnyitóján találkoztunk, és miközben Virág mennyei gulyáslevesét kanalaztam, arról beszélgettünk, milyen is a pörkölt diszkófényben.

Egy kétszintes bár és egy vadonatúj bisztró tulajdonosaként és üzemeltetőjeként még egy nappali állással is elbírsz, sőt, személyre szabott lakberendezési tanácsadást is vállalsz. Hogy fér bele ennyi óra a napodba?

Virág: Keveset alszom...

A Zsiga Bárba sokan kifejezetten a te főztödért ültek be, logikus tehát, hogy az Arany Tacskóban is te főzöl. Milyen a jó magyar bisztró? Mit kapunk nálatok, amit máshol nem?

V: Azt szeretnénk, hogy nálunk az a klasszikus, „kis éttermes” hangulat köszönjön vissza, ahol az étterem nem nagy É-vel van írva. Ahol kellemes körülmények között, viszonylag gyors kiszolgálással, normális áron, mégis nagyon jó alapanyagokból főznek. Amíg nem volt meg az Arany Tacskó, sokszor gondban voltunk, hova üljünk be enni. Olaszországban vagy Mexikóban ez olyan egyszerű: bemész valahova, mindig szól a zene, jó a hangulat, rögtön otthon érzed magad. Szóval mi nem vagyunk fine dining, nem is szeretnénk az lenni. Viszont az állandó étlap mellett például mindig készül napi ajánlat is, főleg az alapján, hogy miből kapunk szép árut a piacon.

Ákos: Hagyományos, főként magyar konyhára épülő ételeket készítünk ízletes alapanyagokból – szóval mintha otthon főznél a családodnak. És Virág még egy fontos dolgot kihagyott...

V: Ó igen, 2-3 hét múlva a Zsiga és az Arany Tacskó polcain már ott várja majd a vendégeket a saját pálinkánk is. Kötcsén, Somogyban termeljük a gyümölcsöt, saját cefrével dolgozunk. A zamárdi Zimek főzdében főzetünk, de a mi nevünk alatt fog futni a termék. Ez is a koncepció köré épül, amit már a saját lecsóimmal, befőttjeimmel elkezdtünk. Nem szeretem úgy reklámozni, hogy „kézműves” meg „házi”, mert kicsit elkoptak ezek a szavak. De ha bejön a vendég, látja. Magáért beszél, mert saját.

Miért döntöttetek a látványkonyhás megoldás mellett? Nem rizikós ezt bevállalni? Hiszen a vendég mindent lát…

V: Pontosan ezért terveztük így a helyet. A terem is hosszúkás, nem lehetett jól leválasztani a konyhát, de nem is akartuk: így a konyha is része a térnek, a közösségnek. Mivel mi autodidaktaként főzünk, sokkal több igyekezettel, de sokkal több szorongással is készítjük az ételeket, mint egy csillagos séf. Így viszont mindenre odafigyelünk: ott van a mozdulat, a sorrend, a tisztaság. Szerintem a vendég szemében kevés dolog lehet hitelesebb, mint hogy például ma a csirkepörkölthöz minden rendelésre helyben szaggattam ki a nokedlit.

Á: Mikor a Zsigában főztünk, az volt a mottónk, hogy „Megfőzünk a családnak, a többit pedig eladjuk a vendégnek.” Ott laktunk az üzlet fölött, úgyhogy ez még igaz is volt. Mi is azt ettük, amit a vendégek, sőt, sokszor ott, velük együtt. Ennél őszintébben nem tudjuk ezt átadni.

A Zsiga Bárt 2013-ban nyitottad a Horváth Mihály téren: a hely azóta a Nyolcker egyik ikonikus kocsmájává és találkozóhelyévé avanzsált. Az Arany Tacskóval most „beljebb” merészkedtél, egészen a Szigony utca vonalába. Hogy látod, milyen jövő vár az eddig enyhén szólva mostohagyerekként kezelt Józsefvárosra?

V: Szerintem ez a rész most minden szempontból nagyon fejlődik. Én nem félek, azt tapasztaltam, hogy itt folyamatos a mozgás – a semmiből tűnnek fel kis helyek, és gyorsan népszerűek lesznek. Az itt élők nagyon nyitottak minden újra, lokálpatrióták is, például a helyiek közül ma is sokan lejöttek! A Nyolcnak ráadásul van egy olyan hangulata, hogy innen egyszerűen nem tudsz elmenni. Vagy csak nagyon nehezen. Mi is próbálkoztunk, gondolkoztunk a Balaton-felvidéken meg Olaszországon is, de a tervek mindig ide kanyarodtak vissza...

Az Arany Tacskó Bisztrót már közösen álmodtátok meg Ákossal. Hogyan tudtok együtt dolgozni? Mi a munkamegosztás, hogyan egészítitek ki egymást?

Á: Én felelek a beszerzésért, az alapanyagokért. Meg próbálom ráerőszakolni Virágra azt, hogy az étlapon az legyen, amit én tartok jónak! De a főzésben is részt veszek, ha van időm. És persze nem csak ketten vagyunk, itt vannak a kolleganőink is: Gertrúd és Dalma. Nekik is ki kell velünk jönniük!

V: Nálunk ugye nincs konyhásnéni, aki el van dugva hátul, hanem itt mindenki csinál mindent. Ha Ákos áll be főzni, akkor majd megfordítjuk a dolgokat. Ákos precízebb, jobb az adminisztráció terén, én viszont gyorsabb vagyok a konyhában. De mindketten egyformán jól főzünk!

Belépni hozzátok olyan élmény, mintha egy klasszikus, kisvárosi nagymamát látogatnék meg, aki istenien főz, szocialista porcelánnippeket és keresztény relikviákat gyűjt, viszont időnként elszív egy-egy spanglit is. Mi inspirált benneteket ebben a valószínűtlen, mégis szuperizgalmas környezet megteremtésében? Esetleg volt ilyen nagymama a családban?

V: Igen, nekem tényleg volt egy ilyen kedves, „bolond nagysága” nagymamám...

Á: Ez amúgy egy létező műfaj, a mexikói dizájn egy picit lebutított változata: úgy hívják, hogy cigánybarokk. Mindenki szereti, de csak nagyon kevesen vállalják fel. Nemhogy az üzletben, de otthon sem. Mi viszont felvállaljuk – így született a mottónk is: „pörkölt diszkófényben”!

A Zsiga Bár Virág akkori kutyájáról kapta a nevét, az Arany Tacskóban pedig tacsival érkezve még kedvezményt is kapunk az ebéd árából. Mindkét helyen szeretettel várjátok a négylábú vendégeket is. Magyarországon azonban még mindig ritka a kutyabarát vendéglátóhely, mit gondoltok, miért ódzkodunk ettől a megoldástól?

V: Szerintem tájékozatlanságból. Nagyon sok vendéglátós nem néz, nem kérdez utána, és nem meri beengedni a kutyákat, mert azt gondolja, hogy nem lehet. Amikor a Zsigát nyitottam, a hatósági ellenőrzést egy olyan hölgy végezte, aki maga is nagyon szereti a kutyákat. Kiderült, hogy Zsiga a saját kutyám, ő meg rögtön azt kérdezte, „de akkor most miért nincs itt?”. Hát, őszintén szólva nem gondoltam arra, hogy pont egy kutyával várom a hatóságot...

Szóval a vendéglátós dönti el, hogy kutyabarát-e a hely vagy sem, csak fel kell tüntetni. Mi pedig a férjemmel mindketten tacskómániások vagyunk – volt olyan a Zsigában, hogy épp több volt benn a kutya, mint a vendég. Az Arany Tacskóval is igyekszünk elérni a kutyásokat. A tacskó pedig azért külön jópont, mert épp férjet keresünk Zsuzsinak, a tacskólányunknak!

(fotók: Csikós Júlia és Molnár Csongor)