Mire befordulunk a Német utcába, már megint szakad a havaseső. Mögöttünk a Rákóczi tér kihalt, fázós-nedves hétköznap délután van, az ég acélszürke: az idő pont megfelelő egy falatka nyáridézésre.

A Paradicsom nem bujkál, csinosan kihelyezett, élénk színű tábla hirdeti, hogy itt lecsót főznek. A hely picike, de kellemesen berendezett kis zug, 4-5 asztal van, bár most mi vagyunk az egyedüli vendégek.

A növényekkel futtatott indusztriál csupasz betonfalak trendi, de egyszerű hangulatot árasztanak, és nem utolsó sorban így megmarad a helyiség tipikus “nyolcker” hangulata. Frissen festve, de azért kicsit mállik, kicsit omlik. Mint volt "nyolcas" lakost, azonnal áthat a nosztalgia.

A napi szuperlecsót kérem, ami curry-vel, csicseriborsóval, friss korianderrel és mazsolával készül. Amíg várok, szemügyre veszem a választékot: az alap lecsót ötféle plusz “feltéttel” kérhetem, illetve különböző izgalmasnak hangzó extra köretekből is válogathatok (hummus, citromos cékla, sült zöldségek…).

Egy napi leves és egy desszert egészíti ki az étlapot, ami — most veszem csak észre — teljes mértékben vegán. Ez számomra kicsit szomorú (szerintem a tojásos lecsónál nincs jobb a világon), de persze teljesen nyitott szívvel várom, hogy lenyűgözzenek. Ami sajnos nem feltétlenül történik meg.

A lecsó papírpohárban érkezik, ami streetfoodról lévén szó, nem meglepő. Nem túl környezettudatos (hiszen nem elvitelre rendeltük), de legalább nem műanyag. További pozitívum, hogy az étel nem ehetetlenül tűzforró, hanem pont finom, rögtön kóstolható hőmérsékletű. Viszont a keleties fűszerekre hangolódva óhatatlanul is nagy elvárásokkal kanalazok bele, és… hát paprika, paradicsom, csicseriborsó… talán valami curry is, tényleg. De ennyi.

A koriandert abszolút nem érzem, pedig kellő mennyiségben használva nagyon jellegzetes íze van, bárhol felismerném. Egy dolog, hogy a curry nem csíp, de még csak nem is pikáns, a zöldségeknek pedig echte február-íze van. Illetve nincs. Én bevallom, az a pogány fajzat vagyok, aki télen is abszolút dőzsöl a lecsóban — de csak és kizárólag nyáron befőzött alapból dolgozom.

A lecsó tipikus nyári étel: rendben, tél végére az ember ki van éhezve a friss zöldségre, szóval januárban lecsózót nyitni jó ötlet, csak nem biztos, hogy megvalósítható. Kérdésemre megtudom, hogy a hozzávalókat a Teleki téri piacon szerzik be, és sajnos szó sincs nyári befőzésről.

Közben a barátnőm rendelte zellerkrémleves is újabb kérdéseket vet fel bennünk — például nem krémleves, hanem vidáman úszkálnak benne a zöldségek —, illetve kissé vizes, ízetlen, és teljesen sótlan. Tejszín nélkül nyilván nagyobb feladat egy jó tartalmas krémleves előállítása, de a (nem a legolcsóbb márkájú) kókusz- vagy zabtejszín szuper alternatívát nyújthat(na). Mellé mindkettőnknek jár egy-egy pirított minibagett, a gondos grillezés viszont sajnos nem fedi el a tipikus közértes lufi-pékáru textúrát.

Persze azért mindent megeszünk, elvégre éhesen jöttünk, és az adagok nem kicsik, pont jól lakunk egy-egy fogástól. A kísérő bodzaszörp is finom volt, a lecsó mellé igazán jó választás. Kifelé sétálva azon gondolkozom, hogy összességében mit is várhatunk el egy streetfood helytől. Tartalmas, laktató kaja, vállaltan tematikus irányultság (lecsó), kellemes — bár kissé alulfűtött — környezet a helyben fogyasztáshoz.

Ezen felül viszont sajnos semmi “extrát” nem kaptam, talán csak annyit, hogy 1200-ért megebédelhettem a körúton, és garantáltan egészséges hozzávalókból laktam jól. Kezdésnek rendben van, aztán az idő majd úgyis eldönti, mi lesz a Paradicsom sorsa. Az biztos, hogy nagyon rájuk fér a tavasz, és a friss zöldségek nem jöhetnek elég korán.

(Fotók: Csikós Júlia)