Csurgathatjuk a reggeli kapucsínóra vagy lattéra, a kedvenc vaníliafagylaltunkra, sajttortára, créme brulée-re, megbolondíthatjuk vele a somlóit vagy a tiramisut, de én már a gesztenyepürét is csak ezzel készítem.

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt hallottam róla először. Pontosabban nem csak hallottam róla, hanem mindjárt meg is kóstolhattam. Barátaim hoztak egy üvegcsével Bretagne-ból. Szkeptikusan méregettem az ajándékot. Sós karamell? Ilyet is csak a franciák tudnak kitalálni.

Aztán évekig csak vágyakozva gondoltam vissza a nyelvemen olvadó bársonyra, aminek édességét diós aromák és valami elképesztően lágy sósság árnyalta. Néha láttam itt-ott, exkluzív delikátboltokban, de nem vitt rá a lélek, hogy több ezer forintot adjak egy picike üvegért.

Arra már nem emlékszem, mikor világosodtam meg. Egyszer csak rájöttem, hogy sós karamellt akár én is csinálhatok. Egy kis cukor, némi vaj, pár deci tejszín, egy nagy csipet jóféle só és alig negyedórányi odafigyelés kell hozzá. Na meg jó adag önfegyelem, hogy ne kanalazzuk be azon melegében.

Eleinte a hagyományos verziót készítettem, viszonylag sok vajjal (és sok tejszínnel, hogy csurgatható állagú legyen a végeredmény), de aztán rájöttem, hogy kevesebb vajjal is éppolyan finom, ha pedig tejszín helyett kókuszkrémet használok, plusz aromával gazdagodik a sós karamell, ráadásul selymesebb is lesz. Na meg jó néhány kalóriával szegényebb.

Hozzávalók

• 100 gramm nádcukor (a finomszemcsésebb, nedvesebb változatok különösen jók)
• 20 g vaj
• 200 ml kókuszkrém vagy tejszín
• nagy csipet tengeri só (ha nagyon gourmet-ék vagyunk, fleur de sel vagy Maldon)

A cukrot egy lábosban kis lángon kezdjük el hevíteni. Ne nyúljunk hozzá, ne kevergessük, de ne is hagyjuk magára, mert amint minden kis szemcséje megolvadt, már mehet is bele a hűtőből már jóval előbb kivett, szobahőmérsékletű vaj. Most már keverhetünk rajta egyet-kettőt, aztán vegyük le a tűzről, és öntsük hozzá a kókuszkrémet (cocos cream néven keressük a bioboltokban vagy pl. a DM-ben) vagy a tejszínt.

Ezen a ponton elszabadulni látszik a pokol, de semmi ok a pánikra. Bármennyire is sistereg és csirizesedik, tartsunk ki, kevergessük végtelen nyugalommal. Előbb-utóbb a legmakacsabb ragacs is beleolvad az egyre selymesebb krémbe.

A sót elég a legvégén hozzáadni. Bátran kóstoljunk, így kitapasztalhatjuk, mi az a mennyiség, amitől beáll az édes-sós harmónia. Én néha beledobok néhány kocka csokoládét, vagy hozzáöntök egy evőkanálnyi finom feketekávét. Még soha nem sikerült elrontani.

(Fotók: gusto.hu)