Apátsági sörkultúrát teremtenének a bencések Magyarországon

2021. 03. 03., 18:55
Sörpremier
10158
By

Trappista útmutatások alapján, de magyar konyhában fejlesztett receptekkel teremtene virágzó apátsági sörkultúrát a Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarországon. A tavaly nyílt sörfőzdében immár teljes a belga monostori hagyományokból született sörkínálat.

A 996-ban alapított Pannonhalmi Főapátságban már több száz évvel ezelőtt is foglalkoztak sörfőzéssel, a korabeli sörök részletes receptúrái azonban nem maradtak fenn.

„A Belgiumban kapott útmutatások segítségével, otthoni körülmények között láttam hozzá a belga monostori hagyományokból született alapkészlet megalkotásának” – idézte fel a kezdeteket Tihanyi Fülöp sörfőző mester. A magyar ízlés szerint újragondolt trappista sörsor – a blonde, a dubbel, a tripel és a quadrupel sörfajtákkal – jelenleg már az erre a célra fejlesztett magyar élesztők segítségével készül. 

A Közép-Európában egyedülálló terméksorozat modern köntösben mutatja be a monostori sörfőzés évszázados kuriózumait. A blonde, dubbel, tripel és quadrupel megjelölések eredete a hagyomány szerint még abból az időből származik, amikor a fogyasztók számára csak X-ek jelölték a termék erősségét.

A legtöbbet fogyasztott, könnyed alapsört egy X-szel jelölték, az ennél testesebb, manapság gyakran borostyán színű főzet, a dubbel az XX jelet kapta. Az előbbieknél magasabb alkoholtartalmú, leginkább világos sör, vagyis a tripel jelölése XXX lett, míg a legsötétebb színű és legerősebb, összetett ízvilágú quadrupel sört XXXX jellel látták el – most ezek a szimbólumok kaptak helyet a magyar címkéken is.

A négyféle sör mindegyike egyedi karakter: a Belgiumon kívül ritkaságszámba menő válogatásban találunk könnyed, mindennapi „ivósört”, ízgazdag világos főzetet, borostyán ale típust, sőt még magas alkoholtartalmú, komplex, sötét, felsőerjesztésű sört is.

A Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde új termékpalettájával a magyar sörforradalom következő lépcsőfokára lépett, és a jövőben is a hazai belga apátsági sörkultúra megteremtéséért kíván dolgozni. A bencés sörfőzde célja, hogy a magyar fogyasztók is megismerjék az évszázados sörtípusok itthoni változatait, miközben már javában dolgoznak a sor folytatásán.