Emlékszem, akkor is fülledt, csillagokban és kutyaugatásban gazdag nyáreste volt. Álltam a nyitott hűtő előtt. Választhattam volna reduktív fehérbort, rozét, vagy valami könnyű vöröset.

A kezem mégis egy belga meggyes sört emelt ki a felhozatalból. Kasteel Rouge.

Akkor 0, 33-as kis üveget jelentett ez. Most nagy örömömre fél literes dobozos sörként ölelhettem magamhoz.

A fülledtséget már nem lehet fokozni. A kutyaugatást sem.

Az alap az ingelmünsteri kastélysör, amiből hiányzik a lambic stílusteremtő savanyúsága. Ez összehatásában inkább meggyes desszertre emlékeztet, étcsokis keserű aromákkal kiegészítve.

Nem véletlen, hiszen az alap erős barna sör, amit meggyel és meggydzsússzal együtt érleltek fahordóban hat hónapon keresztül. A gyümölcsösség végül mindenen felülkerekedik, mégsem mondanám, hogy könnyű üdítő 8%-os alkoholtartalmával.

De én már nem tudom elképzelni nélküle a nyárestéket. 

Megmondom, miért nem. Mert gyerekkorom savanyú meggykompótjait idézi. Vagyunk ezzel így néhányan. Benne van a meggymag ciános-marcipános kesernyéje és a gyümölcs szomjoltó fanyarsága. Az egész gyerekkor.