Stílusosan ünnepelte 20. születésnapját a St. Andrea szőlőbirtok, egy éppen 225 éves burgundiai borászat társaságában. Na, de hogy kerülnek a nagy múltú, világhíres Maison Louis Latour borai főszereplőként a St. Andrea egerszalóki ünnepi asztalára?

Mondhatnám, hogy véletlenül, de ennyi erővel azt is, hogy sorsszerűen. 

A történetet ifjabb Lőrincz György eleveníti fel a borvacsora színpadán. Emlékezetből idézem, úgyhogy előre is elnézést a pontatlanságért. Ifjabb György épp napi rutinját végzi valamelyik dűlőjükben, amikor egy helyi erő jelzi, itt téblábol valami francia borász, kérdezze meg tőle, mi járatban. Gyuri fáradt is, meleg is van, szóval nem tombol benne a tenni akarás, de azért csak megtalálja a kis franciát, aki Christophe Deola, a Maison Louis Latour igazgatójaként mutatkozik be. 

A találkozásból barátság születik, Gyuri a papájával, idősebb Lőrincz Györggyel hamarosan kilátogat a burgundiai birtokra. 

Húsz évvel ezelőtt, amikor Alkonyi Laci oldalán a Borbarátban a szakmával ismerkedtem, nekem Lőrincz György jelentette az egész életre meghatározó találkozást.

Akkor már ismertem jó pár sztárborászokat, akik a legudvariasabb kritika hallatán is hisztérikus rohamot kaptak. Ha dicsértem a borukat, állítólag hozzáértő voltam, ha kritikát fogalmaztam meg, akkor be akartak perelni hitelrontásért. 

Lőrincz Gyuri volt az első egész eddigi pályafutásomon, aki mindig komolyan vette a véleményemet. Nem csak az enyémet, hanem általában a borszakírókét. Ha azt mondtam neki, szerintem a hordó aromái felülírják a terroirt a boraiban, akkor komolyan elgondolkodott, és lépett. Ettől még nem gondolom, hogy szerepem lenne abban, hogy borai ma sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint anno. De vele volt egészséges interakció, párbeszéd, vita, és ennél nincs nagyobb ajándék. 

Azon kevés borászok közé tartozik, akinek a borait 20 éve havi rendszerességgel kóstolom. Akinek – szerintem még mindig túl széles –  szortimentjében évjáratról évjáratra akad olyan, amire felkapom időközben megőszült fejemet.

Például a Merengő, amelynek valamennyi évjáratát kóstoltam és értékeltem. Ha egyetlen magyar vörösbort kellene választanom, amit arra a bizonyos lakatlan szigetre magammal vihetek, valószínűleg ez lenne az. 

Mire mindezt végigpörgetem a fejemben, Christophe Deola már sztorizik a St. Andrea színpadán. Egyrészt beszél a poharunkban aktuálisan pörgetett borok hátteréről, másrészt a Maison Louis Latour  birtok életéről. 

A leginkább az fogott meg, amikor arról mesélt, nekik az a legfontosabb, hogy minden munkatársuk jól érezze magát, azon túl, hogy természetesen rendesen megfizetik, szeresse a munkáját, minden nap örömmel menjen dolgozni. Mert a bor minőségébe mindenki konkrétan beleszól, aki kapcsolatba kerül vele valamelyik fázisban, akár az ültetvényen, akár a pincében. Arra törekednek, mondta, hogy boldog borokat készítsenek.

Nehéz egy pohárból kiszagolni a boldogságot, de az tény, hogy a Louis Latour borok ott vannak a szeren. Elegáns, mélységesen mély, szofisztikált, bonyolult struktúrák nemes ízekkel, harmonikus savakkal és sok ásványisággal. 

A borvacsora koreográfiája elég vagány. Olyan borral kezdünk, amely 2021-ben a Wine Spectator aktuális listáján 95 ponttal a 6. helyen végzett. A 2018-as Corton-Charlemagne Grand Cru-ről van szó. Minden porcikája szikrázik. A hordó aromái beleitták magukat a bor mélystruktúráiba. Amúgy a birtoknak saját kádárüzeme van, minden hordót maguk készítenek. Ásványok uralják az illatot és az ízt, némi citrusos felhanggal. A szerkezet tömör, mégis áttetsző. 

A vacsora fogásait a francia borokhoz Kollár Endre készíti, a budapesti St. Andrea restaurant séfje, aki először főz az egerszalóki főhadiszálláson. 

Munkáját hatékonyan segíti Berényi Oszvald, a pimaszul fiatal sommelier, aki a St. Andrea Wine&Skybar csapatát erősíti idén márciustól. A fiatalember tehetségét dicséri, hogy közel száz vendég egybehangzóan elégedetten csettintett valamennyi fogás bor-étel párosítása után. 

A citrusokkal bedrogozott garnéla paradicsom, hagyma és koriander kíséretében elég jól viseli a 2018-as Corton-Charlemagne Grand Cru ostromát. Túl a citrusos közös nevezőn struktúrában is egymásra találnak. 

(Az ételek alapvetően a francia birtok boraihoz készültek, a St. Andrea borok a fogások közötti átvezető szerepét játszották. Aki elég fegyelmezett volt, persze összekóstolhatta őket az adott fogásokkal is.)

Engem leginkább az izgat, vajon a 20 éves St. Andrea birtok borai milyen arcukat mutatják a 225 éves birtok borai mellett. 

Bár nyilván elfogult vagyok, azért van bennem annyi szakmai objektivitás, hogy kijelentsem, a St. Andrea borok bírják a tempót. 

Könnyedebb, lágyabb, lazább szövésű struktúrák, gazdagabb gyümölcsösséggel, viszont az elegancia és harmónia iránti elkötelezettséggel. 

Ezzel persze nem akarom az Örökké Egri Cuvée Superior 2018-at egy szinten emlegetni az említett Grand Cru-vel. Az évjáraton kívül igazából semmi közös nincs a két borban. Az Örökké könnyen érthető, a franciát meg kell fejteni. 

A kacsamáj torchon (plusz barack, alma) pirítós kalácson kiadós előétel, a 2018-as Pernand-Vergelesses Premier Cru „En Caradeux” feszes struktúrája számomra túl szigorú. Itt például a Mária Nagy-Eged-hegy Grand Superior 2018 az én ízlésem szerint barátságosabban simul az ételhez. 

A füstölt kacsamell (meggy, brokkoli, mogyoró, szumák kíséretében) imádja a grandiózus 2018-as Aloxe-Corton Premier Cru „Les Chaillots” aromagazdagságát és finom tanninjait. Az igazi burgundiai pinot noirok mindig elgondolkodtatnak, mi a francot tudhatunk mi erről a fajtáról, ha nem kóstolunk minden nap ilyen kaliberű borokat. 

A St. Andrea Nagy-Eged egri Bikavér Superior 2018 számomra már túlburjánzik a fogás mellett. Elképesztően gazdag bor ugyanis. 

Ez a tétel azért is érdekes, mert mi kóstolhattuk elsőként annak a 2017-es bornak a folytatását, amely történelmet írt nem csak a pincészet, de a magyar bor legújabb kori időszámításában: a 2017-es Nagy-Eged Grand Superior Egri Bikavére a 2021-es Decanter World Wine Awardson Best In Show (97 pont) nagydíjat kapott, vagyis bekerült a világ 50 legjobb bora közé. Magyar vörösborral ilyen még nem történt, azt hiszem. (Itt számoltunk be arról, hogy történelmet írt a St. Andrea.)

A 2018-as Corton-Grancey Grand Cru, amely a Wine Enthusiast listáján 100-ból 97 pontot kapott, igazi nagyágyú. Megvan az összhang a gím borjúgerinccel, ez nem kérdés. De legalább ilyen jól működik vele az Agapé Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér Grand Superior 2017, amelyről Lőrincz Gyuri kijelenti: „Ez a bor tükrözi mindazt, amit jelenleg tudunk.”

A borvacsora fináléjában mindenki dob egy hátast: a Boldogasszony névre hallgató, rózsa, málna, kamilla aromákat felvonultató, hideget-meleget és remek struktúraváltást ötvöző desszert mellé a sommelier a 2019-es St. Andrea Nagy-Eged-hegy Nagykadarkát delegálja.

Merész választás. Többnyire mindenkinek bejön, nekem itt-ott levesz a borból, inkább külön kóstolgatom őket. Mindenesetre izgalmas és inspiráló befejezés.

Annak, aki esetleg nem tudná:

A St. Andrea tulajdonosa, borásza, ügyvezetője, dr. Lőrincz György, 1985–1992 között OB-I osztályú vízilabdázó, 1991-ben végzett tartósítóipari mérnökként a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. PhD-képzés keretén belül szerezte meg a borász szakképzettséget, majd a kémia tudományok doktori fokozatát is. Gyakorlati ismereteit több helyen is bővítette, 2002 óta a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet vezetője. 

2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2008-ban a Borászok borásza, 2009-ben az Év Bortermelője címmel ismerték el, 2013-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét.

A birtokot Gyuri a feleségéről keresztelte el, mivel ő a legkedvesebb számára az egész világon. A St. (Saint, Santa, Szent stb.) előtagot pedig azért rakta elé, mert a világot járva úgy tapasztalta, illik a bor érzelmi, történelmi, szellemi értékrendjéhez. Példaként lebegett előtte St. Emilion, mint borvidék, St. Jaques, mint híres dűlő, St. Laurent, mint szőlőfajta, és Santa Julia, mint bor.

2014-ben a St. Andrea Szőlőbirtok frontembere lett a szőlész-borász szakmérnök végzettségű ifj. Lőrincz György.

Fotók: Busák Attila / busakattilafoto.com