Ha Sopronban járnak, ezeket a helyeket ne hagyják ki

2024. 06. 28., 10:11
Gasztrotúra
1890

Ruprecht Lászlóval, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) elnökével kettős küldetést hajtunk végre.

Egyrészt elkísérjük Rupit, hogy megörökíthessük, amint három oszlopos tagnak is átadja a régóta elmaradt SVÉT-táblácskát, ami az egyesülethez tartozás névjegye, és amit mindenki büszkén fúr fel jól látható helyre gasztronómiai szentélyének falára. 

És ha már ott vagyunk, minőségellenőrzést is abszolválunk. De még mielőtt elérjük a hűség és szabadság városát, útba ejtjük a Paducot, a Rábaparti gourmet éttermet Sárváron, hogy szintén csekkoljuk a színvonalat.

Momentán azonban legfeljebb csak a víz szintvonaláról tudnánk beszámolni, ugyanis a tulajdonos mellett csőtörés fogad bennünket, a felszolgálók pedig tálcák helyett vödrökkel és felmosó moppokkal a kezükben rohangálnak.

Egy héttel korábban a Rába nyaldosta a küszöböt, akkor azért nem tudott kinyitni az étterem, meséli a tulaj némi szomorúsággal a hangjában. Amúgy a házaspár négy évvel ezelőtt vette át és lehelte új életre a sokat látott (korábban volt night club is) helyet.

Tudomásul vesszük, hogy azért a víz az úr, és beizzítjuk a Toyota C-HR Hybridet, ami kellemes duruzsolással repít bennünket úticélunkba. Ez itt a reklám helye: utazásunkat a Toyota szponzorálta.

Szóval az első állomás Sopron óvárosában az 1 Sakura virágos Erhardt Étterem és Panzió

A vidéki gasztronómia számára létrehozott új szakmai díjról itt olvashatnak.

A SVÉT-táblának Erhardt Zoltán nagyon örül, a pillanatot meg is örökítjük.

Nekiállunk lemeózni az éttermet. A belső udvar kellemes, árnyas kiülős része az étteremnek. A felszolgálók kedvesek, lazák és rugalmasak.

A napi menü fekete táblán olvasható, itt mindig megtaláljuk a szezonális alapanyagokat, most például a vargánya viszi a prímet.

A vendégfogadó-falat ínycsiklandó kiszerelésben érkezik.

Padlizsánkrém, habosra kevert vaj és 36 órán át érlelt tésztából sütött házi kovászos buci, magas rosttartalommal, amit csak az étterem részére készítenek a fogadófalathoz. A ház egyik specialitása.

Persze könnyű dolguk van, hiszen Erhardték a covid óta saját pékséget is üzemeltetnek. Ez egyrészt a túlélés eszköze volt, másrészt már a járványos idők előtt tervbe volt véve, hogy ezzel szintet is lépnek.

Több boltjuk van a városban, az üzem jól működik. Erhardt Zoltán azt mondja, az ipari pékeket átképezte kézműves pékeknek, a mennyiségi szemléletről átállította őket a minőségire. Megtanulták, hogy nekik kell alkalmazkodni a minőségi alapanyag tulajdonságaihoz, és nem megerőszakolni mindenféle adalékokkal.

Tehát ha nyáron két órára van szüksége a tésztának az éréshez, akkor azt, ha télen 6-8 óra, akkor meg azt kell türelmesen kivárni. A minőségi alapanyaghoz való alkalmazkodás az első. Amúgy osztrák liszttel dolgoznak.

A kis buci bizonyítja, hogy ez a szemlélet nélkülözhetetlen. De megkóstoljuk a kenyereket és a kiflit is, valamennyi magas szinten képviseli a kézműves-kovászos iskolát.

A konyha nem a gasztronómia Mozartja, tisztes középszerével inkább Salierije. Megbízható forrásból származó alapanyagok korrekt tudással elkészítve. Hagyományosan nagy adagok és sok klasszikusként aposztrofált fogás, íz.

Két leves, két főétel és egy közösen választott desszert mellett döntünk.

A kis adag halászlé harcsafilével és gyufatésztával régi motoros. A lé és a halhús tiszta ízű, nehéz lenne belekötni. Bár ott a gyufatészta, nem állom meg, hogy a mellé felszolgált finom Erhardt kenyérrel ne tunkoljak. Egy kis hegyes erős paprikával interaktív módon csavarok az ízképen.

A vargánya krémleves füstölt libamellel szintén tankönyvi példa. A füst és a vargánya erdei íze finoman összesimul a krémes textúrában.

A vargánya rántva is mennyei, a petrezselymes krumpli olyan, mintha otthon készült volna. A gomba természetesen a régió, a közeli erdők termése.

A lilakáposztás nudlival körbekerített libacombba sem tudunk belekötni, a hús leomlik a csontról, az íze nagymamám főztjét idézi. Az otthonoság talán a legjobb szó az Erhardt konyhájára.

Nem tudom, pontosan mi járhatott Szőcs József Béla, a Gerbeaud cukrászmesterének a fejében, amikor kollégája, Gollerits Károly, a Gundel főpincérének találmányát, a somlói galuskát életre keltette, de van egy olyan gyanúm, hogy ez az Erhardt-féle nem esett messze a fájától.

Desszerttel folytatjuk, de már a Harrer Csokoládéműhely és Cukrászdában, ahol Harrer-Abosi Beatrix veszi át a SVÉT-táblácskát.

A Harrer impozáns csokigyár, minden gyerek mennyországa, a csokoládéműhely most is tele van iskolásokkal, akik szájtátva figyelik a legfinomabb édesség születését.

Mi egy csokoládé kupola alatt három gombóc fagyit kóstolunk, amit meleg vaníliaöntettel olvasztanak rá a hideg gombócokra. 

Látványos, interaktív és finom.

Utolsó állomásunk Molnár Attila One Eleven névre keresztelt kávépörkölője és edukációs központja. A négyszeres magyar bajnok barista kis csapatával kész kávéegyetemet működtet. Amit ő nem tud a kávéról, az tulajdonképpen nem is létezik.

Életemben nem tanultam ennyit a kávéról, mint abban az egy-két órában, amit ott töltünk. A pörkölési folyamat kulisszatitkaiba is bepillantást enged Attila. Isszuk minden szavát.

Mivel bemutatása szétfeszítené e cikk kereteit, nekik a közeljövőben nagyobb lélegzetű dolgozatot szentelünk.

A jól megérdemelt SVÉT-táblát természetesen ők is büszkén átvették.

Fotó: gusto.hu