Bodzaerdők és csalánlevelek között tört utat magának a nyelvem, aztán hársfavirágban és akácban tobzódik. Harsány, fegyelmezetlen, vad, szenvedélyes, csípős.

Lehengerlő és a hatása alól lehetetlen kivonni magunkat. Azt hiszem, régen lelkesedtem már ennyire egy borért.

A sauvignon blanc a legkönnyebben felismerhető borfajta, igazán nem kell ahhoz borszakértőnek leni, hogy valaki kiszagolja a pohárból.

Őshazája a Loire-völgye, Pouilly Fumé és Sancerre környékén állítólag már a 11. században termesztették, de igazán nagyot Új-Zéland szakított vele.

Erre azonban egészen 1980-ig kellett várni, amikor „a marlborough-i sauvignonokkal olyan ízvilág tárult fel, melyről többé már nem lehetett tudomást nem venni, s ami még fontosabb: melyet a világ egyetlen pontján sem sikerült utánozni.”

Ezeket a nem kevésbé lelkes szavakat Hugh Johnson és Jancis Robinson vetette papírra gigantikus közös eposzában, A bor világatlaszában.

Igazán nem akarok kekeckedni, de azért manapság pár hazai tétel, hogy csak szűkebb pátriánkról beszéljek, azért meg-megközelítette már az új-zélandi minőséget.

Számomra Szijjártó Előd 2023-as Etyeki Sauvignon Blanc-ja nem utánzat, hanem méltó válasz arra a kérdésre, lehet-e Etyeken ebből a fajtából az új-zélandihoz felérő minőséget produkálni.

Szerintem egyértelműen lehet. Illatban talán egy árnyalattal visszafogottabb, szofisztikáltabb, nem ver orrba a bodza-fű-macskapisi, de az ásványosság mellett valamennyi illatjegy ott kergetőzik a pohárban.

Ízben a penge savak élén ott táncol az immár klasszikusnak számító ízjegy mindegyike: egres, bodza, macskapisi, frissen vágott fű, csalán, némi gyümölcs (őszibarack) és leheletnyi hárs-akác.

Nem utolsó szempont, hogy Szijjártó sauvignon blanc-ja a maga 3950 forintos árával a legtöbb esetben a fele, még gyakrabban a harmada egy eredeti új-zélandi sauvignonnak. 

Ami az élményről már egyáltalán nem mondható el. Az ott van fej-fej mellett.

Fotó: gusto.hu